Betonozás helyett térkövezz, nem csak az esztétika miatt!

Azt eddig is tudtuk, hogy mennyivel szebb egy térkővel ellátott felület mint egy lebetonozott. A beton, az olyan végleges. Nincs benne semmilyen fantázia, nincs lehetőség egyedi megoldásokra.
Kizárólag az ár döntött hogy térkő vagy beton álljon, jelen esetben feküdjön a kocsifeljárónkon.
Ez mára a vasbeton áremelkedés miatt drasztikusan megváltozott, nem sokkal kell mélyebbnek
lennie annak a bizonyos zsebnek.

Adunk pár tippet, hogy miért inkább a térkövezés mellett
tedd le a voksod:

térkő

1. Első és legfontosabb nem az esztétika,
hanem a rugalmassága

Persze nem az anyagé, hanem a felszedéséé. Biztos vagyok benne, hogy mindent jól átgondoltál, és azt és oda tervezted és rakattad amit és ahova szeretted volna, de te biztos vagy benne hogy az a kerti sütő 15 év múlva itt ott áll majd még? Hogy sose lesz szükséged hátul áramra, esetleg vízre, vagy egy medencét se álmodtál meg későbbi időpontra? Akkor bizony minden olyan változás ami a földet, vagy a földben futó vezetékhálózatot érinti betonbontással járna. Jelen esetben a térkő visszaszedésével.
Megsúgom, nagyon nem mindegy.

2. Esztétikai szempontból sem elhanyagolhatóan szebb egy térkövezett felület a betonozáshoz képest

Régen kinőttünk már a klasszik 10X20-as téglalap vagy a kutyacsont formájú térkövekből. Már helyet kapnak az óriási nagy lapok, különböző méretűek összepárosítva (kombi térkövek, ahol egy családon belül több méretet is találunk, tetszés szerint variálhatóak). Az egyedi alakúak, amikhez komoly gyerekkori legózási múlt kell hogy kitegyél egy 6X10 méteres kocsifeljárót. És a színek játéka, mely az antikolt hatású, őszi lomb stíluson át, a csiszolt, szinte fényes felületű térkőig teljes tárházát kimeríthetjük.

térkövezz
térkő lerakás

3. Az idő faktor is fontos faktor,
amely szerepet kap a listánkban

Hosszabb kivitelezési idővel kell számolnunk, hiszen ha nem óriási mennyiséget rakunk le, ahol is géppel tudnak térkövezni, akkor valószínüsíthetőleg kézi erővel egyesével fogják a helyére pakolni. Viszont, onnantól, hogy az utolsó is a helyére kerülés a különleges kvarchomokkal is kitöltötték a fugaréseket, teljes egészében és azonnal használhatóvá válik. Rémlenek azok a mémek amikor gyerek, kutya, macska térdig áll a friss betonban? Na ugye!

 

4. Természetesen a tartósság is fontos,
nem feledkezhetünk meg róla

Egy nem jól kivitelezett betonfelület, porózussá, sérülékennyé válhat. Nem megfelelő kötési időkkel, időjárással, és adalékanyagokkal, pár hónapon belül könnyen egy kavicsos, porózus, összetöredezett szürke felületen találjuk magunkat, melynek repedésein pikk pakk megjelennek a kerti gaz üdítő csodái is. Fantasztikus! Jó hír, hogy a térkő nem reped össze, nem válik porózussá, nem megy tönkre. Természetesen a gyártói utasítások betartásával hosszú és tartós burkolata lehet az udvarnak.

5. Már csak a megfelelő előkészítés maradt hátra

A beton felületek vasbeton szerkezetre van szüksége, vasbeton alapra. (Ennek kiváltására a piacon egyre nagyobb teret hódít az úgynevezett szálerősítése a betonnak, melyek hasonló tulajdonságot bírnak el, mint a vasbeton, csak sokkal nagyobb elérhetőségben, rugalmasságban, logisztikában). A vasbeton szállítása, elékészítése, logisztikája, nehézkes, drága, és nagyon problémás. A térkő előkészítése is igényel némi betonozást, de csak annak érdekében, hogy mindig stabil és erős alapja legyen a járdánknak, kocsifeljárónak. Ellenkező esetben egy fa gyökere is képes lenne megváltoztatni a felület kinézetét, vagy egy sima személykocsi alatt is összerepedhetne.

És hogy miért éri meg mindez? Mert amellett hogy szebb a térköves felület, rugalmasabb is mint lebetonozott társa, kivitelezési időponthoz sincsen kötve. Mert persze, te megtervezed mikor csinálod, de mire eljutsz odáig hogy belefogtok, pont esik az eső, vagy már épp havazik is. Te pedig továbbra is az aprókavicsos feljáródról ülsz be a kocsidba.