Posted on Hozzászólás most!

Leier termékek szeptemberben a Kedvencekben

Ha most tervezel falszerketet építeni vagy felújítani, akkor a szeptemberi Kedvencek neked szólnak, de akkor is van ajánlatunk, ha otthonod kertjét szeretnéd gyönyörű térkövekkel feldobni.

Több, mint 35 éve Magyarországon a Leier

Michael Leier a 70-es években döntött úgy, hogy jól menő kereskedelmi cégét új irányba tereli és fő tevékenységéül a betonipart választja. Az akkortájt megnövekedett fogyasztói igények indokolták ezt a lépését, ugyanakkor a vállalat sikeressége bőven meghaladta az elvártakat. A 80-as évektől kezdődően már a nemzetközi igények kielégítése volt a középpontban és ezen időszak alatt jelent meg Magyarországon is a Leier.

Az elmúlt több, mint 35 évben piacvezetővé nőtte ki magát a cég hazánkban. A zökkenőmentes hazai áruellátásról a jelenleg működő 9 magyarországi építőanyag gyártó üzem gondoskodik. Folyamatos kutatási és fejlesztési tevékenységüknek köszönhetően mára pincétől a padlásig képesek otthont építeni vásárlóik számára. Termékpallettájuk rendkívül széles, így a környezetbarát, energiatakarékos fűtési megoldások mellett, olyan egyszerűbb kihvásokra is megoldást biztosítanak, mint a kert térkőburkolatának kialakítása.

Letisztult formák, fantáziadús színek

Nem véletlen említettük pont a kerti térköveket, ugyanis a szeptemberi Kedvencek egyik kiemelt terméke a Leier Kaiserstein díszburkolatok legkreatívabban felhasználható és kombinálható termékcsaládja a Taverna. A Leier Kaiserstein “felséges” köveit korábbi cikkünkben már részletesen bemutattuk, melyet itt olvashatsz, ugyanakkor vessünk egy közelebbi pillantást kifejezetten a Taverna díszburkolatokra.

Ezen térkövek nagyszerűsége a letisztult formákban, a gyönyörű színekben és a kombinált méretekben rejlik. Mindezek összessége teszi lehetővé, hogy a Taverna burkolatok gyorsan a kertépítészek legjobb barátjává váljanak. A variációs lehetőségek közel végtelenek így bárki könnyedén megtalálja a személyiségéhez, otthonához legjobban illeszkedő párosításokat.

A Taverna térkövek úgynevezett kombinált csomagolásban kaphatóak, mely annyit jelent, hogy 1 négyzetméternyi térkőben találhatunk 10×20, 20×20 és 20×30 centiméteres köveket is. Így attól sem kell tartanunk, hogy a költségek az egekbe szöknek a rengeteg különböző méretű díszburkolat megvásárlása során. A HUFBAU Kedvenc Márka Heteken belül a Taverna térköveket 7 különböző színben 5.990 forintos négyzetméter áron vásárolhatod meg a promócióban résztvevő Építőpontjainkon szeptember 6. és 25. között.

A kerámia téglák minden előnye

Másik Kedvencünk szintén a Leier termékek közül került ki és szintén nem egy kifejezett termékről beszélhetünk, hanem a Leiertherm téglatermékeiről, melyek magukon hordozzák a kerámia falazóelemek minden jó tulajdonságát. Ellenállnak a mechanikai igénybevételekkel szemben, remek tűz- és hangszigetelők emellett hőtároló és hőfok csillapító képességeik is kiemelkedőek. A tégláknak jók a légnedvesség-szabályozási adottságai, ezért kellemes páratartalmú és mikroklímájú, komfortos lakóterek kialakítását teszik lehetővé.

A Leiertherm téglák a klasszikus 30, 38 és 45 centiméteres méretekben elérhetőek. A falazóelemeket hazánkban Mátraderecskén és Devecserben gyártják. Közös jellemzőjük, hogy hagyományos technológiával is falazhatóak, valamint nútféderes kialakításuknak köszönhetően anyagtakarékos megoldást kínálnak teherhordó és vázkitöltő külső falak és belső tartófalak építéséhez.

A falazóelemeken kívül a rendszerhez válaszfallapok és áthidaló elemek tartoznak. A termékcsoport teljes körű alkalmazásának egyértelmű előnye, hogy a rendszer elemei azonos minőségű anyagból készülnek, így az elkészülő épületek falszerkezetei és áthidalói hasonló technológiával, egységes méretrendben építhetők. A Leiertherm termékeit szeptember 6. és 25. között keresd Építőpontjainkon és kérd egyedi árajánlatunkat szakértőinktől.

Posted on Hozzászólás most!

Látványtervezés 3D technikával

Sokan hallottunk már a látványterv kifejezésről, azonban még sem tudjuk pontosan, hogy mit is jelent, vagy mire számíthatunk, ha látványtervet csináltatunk. Elkészítéséhez csupán méretbeli adatokat szükséges megadni, és kiválasztani a számunkra szimpatikus burkolatokat valamint szanitereket. Ezek után nincs is más dolgunk, mint várni, hogy a korábbi adatok által megtervezzék számunkra egy program segítségével álom fürdőszobánkat.

Habár a látványterv készítés népszerűbb lett az elmúlt években, mégsem élnek sokan a lehetőséggel, pedig érdemes rászánni az időt és energiát. Abban az esetben, ha úgy gondolnánk, hogy nem érdemes a látványterv, gondoljuk, végig mennyi mindenben a hasznunkra válhat. Segítségével nem kell a képzeletünkre hagyatkozni, megnézhetjük egy képen, hogy milyen lesz a valóságban berendezve a fürdőszoba az általunk választott csempékkel és szaniterekkel. Nem is gondolnánk, hogy mennyire sokat számít az elrendezés, hogy melyik dekor csempe hova kerül, vagy éppen az is, hogy mennyit változtat egy ajtókeret színe az összképen. A látványterv alkalmas ezek szemléltetésére. A részletek nagyon fontosak lehetnek egy ilyen projektnél, egy apró módosítástól könnyen más lehet akár egész fürdőszobánk megjelenése. A külső kinézeten kívül pedig olyan fontos részletekre is fény derülhet, hogy mennyire fog funkcionálni az elrendezés a valóságban. Pl.: elfér-e úgy a mosógép, hogy kényelmesen ki tudjuk nyitni az ajtaját, ne csapjuk neki semminek.

Tudjuk, hogy ahány ember annyi ízlés, azonban ilyen döntések előtt érdemes utána nézni az aktuális trendeknek. Könnyen lehet, hogy megtetszik valami első látásra, és el is tudjuk dönteni, hogy mit szeretnénk. A BNF Kft. munkatársai ismerik az aktuális trendeket és örömmel segítenek, áruházainkban pedig számos termék megtekinthető. Jelenleg ugyanannyira népszerűek a modern, letisztult kialakítások, mint az otthonos, vintage küllem. Színek tekintetében a szürke, és bézs legkeresettebbek, de a fahatású burkolatok is kedveltek. Egyre többen nyitnak azonban különböző minták és a pasztellszínek felé is, különösen népszerű a vízkék halszálkás csempék, melyek egyre több gyártó kínálatában megtalálhatók.

Azt is el kell döntenünk, hogy mekkora méretű lapokat szeretnénk. A látványtervezés során megtekinthetjük hogy fest a választott csempe, igény esetén pedig kollégáink tudnak kész példákat mutatni. Az utóbbi időben egyre nagyobb népszerűségnek örvendek a nagyobb méretű csempe lapok, például a 60×120-as méret. Azért is javasoljuk a nagyobb méretű lapok választását, mert nagyítják optikailag a teret, illetve kevesebbet kell fugázni, am praktikus, hiszen könnyebben tisztítható, nem penészesedik.

Érdemes még néhány szempontot figyelembe venni a döntés meghozatala előtt, amire lehet, hogy nem gondolnánk, de fontos. Lényeges a kialakítás és a komfort, hogy minden könnyen hozzáférhető és használható legyen. Továbbá érdemes odafigyelni, hogy olyan felületet válasszunk, amit könnyen tisztán tudunk tartani, hiszen a fürdőszobai burkolatok és szaniterek hamar vízkövesednek.

Kollégáink mindenben készséggel segítenek, azonban van néhány dolog, amivel érdemes készülni. Nagyon fontos, hogy tudjuk a helyiség és a berendezések pontos méreteit, például a belmagasság vagy az ablak parapet magassága is ide tartozik. Szintén fontos, hogy tudjuk, hogy vannak-e fix kiállások, hiszen lényeges, hogy ezek köré kell tervezni, vagy lehet szabadon kialakítani egy adott teret. Azt is érdemes észben tartanunk és belekalkulálni a látványtervezési folyamatba, hogy a hatalmas választék miatt nem mindegyik csempe család található készleten, így érdemes őket időben megrendelni.

Ha nincsen még elképzelésünk az sem probléma, a kínálat megtekintésekor biztos lesz olyan variáció, amely tetszik nekünk, hiszen hatalmas a választék. Amennyiben a döntés nehéz, segítünk különböző kérdésekkel, hogy biztos olyat válassz, ami igazán a te ízlésed. Érdemes átgondolni elsősorban, hogy a hideg vagy meleg színeket kedveljük inkább. Ez egy remek kiindulási alap, ha ezt eldöntöttük szintén sokat segít, ha tudjuk, hogy a matt vagy fényes felületek tükrözik-e az ízlésünket. Ezzel a két kérdéssel már sokat szűkítettünk, ezután pedig célszerű lehet az árfekvés meghatározása, ami tovább pontosítja az elképzelésünket.

Ha inspirálódni szeretnél, tekintsd meg aktuális kínálatunkat

A tervezési folyamat pár lépésből áll csak, és nagyon egyszerű. A termékválasztás után a helyiség méreteit és a szaniterek fajtáját illetve darabszámát kell megadni kollégánk számára. Az adatok segítségével megkezdődhet a tervezés. Amint kész a terv egy-két dekor változtatás még lehetséges, hogy pontosan olyan legyen, mint amilyet szeretnénk. Amennyiben elégedett vagy a tervvel kollégáink megkezdik a burkolatok számítását és készítenek egy árajánlatot.

Fontos számunkra, hogy vásárlóink igényeit szem előtt tartsuk, ezért a látványtervezés teljes folyamata intézhető online is. Azonban a termékválasztáshoz érdemes személyesen jelen lenni, hogy munkatársaink megfelelő segítséget tudjanak nyújtani, és biztosan meggyőződhessünk arról, hogy tetszik a választott burkolat.

Amennyiben felújítani szeretnél, bővebb információt az előkészületekről itt találsz

Posted on Hozzászólás most!

Tippek, trükkök Neked, ha családi ház építését tervezed

Ha építkezést tervezel, akkor nagyon fontos, hogy minél körültekintőbben mérd fel és mérlegeld a lehetőségeidet. Nem célszerű elsietned a tervezés folyamatát, hiszen ez az egyik legfontosabb lépés. Ne légy türelmetlen, ne akard mielőbb letudni, hiszen ha a tervezésen spórolsz időt, az később csúnyán megbosszulja magát. Ebben a bejegyzésben a leghasznosabb gyakorlati tanácsokat gyűjtöttük össze neked, hogy megkönnyítsük a tervezés folyamatát. A cikk végén pedig egy checklisten is ellenőrizheted, hogy minden fontos dologról gondoskodtál.

# Hogyan válaszd ki a megfelelő építészt?

Persze fontos az ár, de hidd el, sokkal fontosabb a szakértelem! Nézegesd végig az adott építészek referenciamunkáit, faggasd ki őket a szakmában szerzett tapasztalataikról. Szemléld meg tüzetesen a portfóliójukat. Milyen stílust képviselnek? Ez a stílus közel áll hozzád? Olyan építészt keress, akinek a portfóliója a leginkább közel áll a te ízlésedhez.

Bármily’ kecsegtető is, ne családtagot, barátot, ismerőst, havert válassz építészként! Bár biztosan jelentős összegeket takarítanál meg ezzel a döntéssel, egyáltalán nem biztos, hogy csak mert valaki közel áll hozzád, attól ő lenne a te embered. A családon belüli munkakapcsolatok amúgy is veszélyesek, például elég groteszk, ha a bátyánkon kell számon kérnünk valamit, amiért ráadásul nem is fizetünk… Ellenben, nyugodtan kérd ki a tanácsát, ha ő maga is járatos a témában. Illetve, kérdezd meg az ismerőseidtől (akár nyilvános Facebook poszt formájában), hogy tud-e valaki megbízható építészt ajánlani – de ebben az esetben is óvakodj a családon belüli ajánlásoktól.

A kiválasztás folyamán törekedj a személyes találkozásra, beszélgetésekre az építészekkel. A face to face kommunikáció során könnyebb eldöntenünk, hogy valaki szimpatikus-e, illetve el tudjuk-e képzelni vele a közös munkát. Ha az általad választott építész ingyenes konzultációt biztosít a számodra, akkor ügyelj rá, hogy nagy lelkesedésedben nehogy megfeledkezz magadról, és 3 órán át kérdésekkel bombázd. Ilyen esetben az etikett szerint maximum 60 percig szabad igénybe venni az idejét.

Ne csodálkozz a kérdésein!

Az építész feladata, hogy a számotokra legideálisabb lakókörnyezetet tervezze meg. Ehhez azonban olyan kérdéseket is fel kell tennie, amelyek első hallásra kicsit indiszkrétnek tűnnek. Ahhoz azonban, hogy tökéletes otthont álmodhasson nektek, ismernie kell a szokásaitokat, igényiteket, az egész család életmódját – és természetesen az anyagi helyzetét. Ezért is fontos, hogy olyan szakembert válassz, akiben teljes mértékben megbízol.

#Hogyan válassz építőanyagokat?

Az éptőanyagokat ideális esetben a tervező és az építtető közösen választja. Érdemes tehát meghallgatnod a javaslatait, mert míg te laikusként leginkább érzelmi alapú döntést hoznál, ő racionálisan fel tudja mérni az adott anyagok pozitív és negatív tulajdonságait. Olyan szempontokat tartsatok szem előtt, mint a minőség, a tartósság, az esztétikum, az időtállóság, és természetesen az anyagiak. Nem árt továbbá arra is külön figyelni, hogy a választott anyagok hogyan mutatnak majd egymás mellett (erre a tervezőnek biztosan lesz gondja).

 

Nyugodtan kérd ki mások tanácsát, hallgasd meg a történeteiket, figyelj oda, ha kritizálják a döntésed, de ne vedd a szívedre, ha nem egyezik a véleményetek. Mások tapasztalataiból sokat tanulhatsz, okulhatsz, de nehogy azt várd, hogy a döntésedet majd mindenki elismeri, szóval erre ne is törekedj. Ez a te házad lesz, a legfőbb cél, hogy neked tetszen, és téged minden szempontból maximálisan kiszolgáljon. Ráadásul, az anyagi lehetőségeiddel is csak te vagy tisztában.

#Ami a helyiségeket illeti…

Kezdjük a telekkel. A méretét és elhelyezkedését nyilván a pénztárcád is befolyásolni fogja, azonban most elárulunk néhány fontos szempontot, amire érdemes figyelned. Az egyik ilyen például a telek fekvése. Szereted, ha a szoba napfényben úszik, vagy inkább leengeded a redőnyt, amikor visszavonulsz? Napozni szeretnél hétvégén a kertben, vagy inkább kellemes árnyékban kertészkednél? Ezekre nem árt gondolni, mielőtt telket választasz.

Érdemes felmérned a föld minőségét is, pláne ha növények, fák, bokrok, virágok ültetését tervezed. Nyugodtan kérdezősködj a szomszédoktól, ők biztosan szívesen adnak erről információt neked.

Mekkora alapterületű házban gondolkozz? Ez szintén inkább anyagi kérdés, és ne feledd, hogy egy nagy házat nem csak megépíttetni kell, hanem fenn is kell ám tartani! Különben pedig ahhoz, hogy kellemes, otthonos és tágas legyen, nem feltétlenül kell ám több száz négyzetméteresnek lennie.

Az alapterület mellett ugyanilyen fontos kérdés az elrendezés is. Ami a szobákat és az elosztásukat illeti, vedd sorra a praktikus szempontokat. Hányan fogtok ott élni; kinek lesz saját szobája? Van, akinek kell külön dolgozószoba; vannak speciális igényeitek? Úgy alakítsátok ki a ház elrendezését, hogy a család minden tagjának legyen személyes tere, el tudjon vonulni, és magára zárhassa az ajtót, ha éppen olyan a hangulata. Lehetőség szerint a közös helyiségek ne a szobából, hanem inkább az előszobából, belső folyosóról nyíljanak.

#Inspiráció, információ

Az internet virágkorában nem nagy kunszt információt gyűjteni. Nézegess minél több képet, gyűjtsd ki, ami tetszik neked. Nyiss egy külön mappát a számítógépeden, és ide mentsd el azokat a házakat, amik megmozgatják a fantáziád. Azokat se engedd el, amin csak egy-egy részlet tetszik. A tervező és az építész majd úgyis segít, és őszintén elmondja, hogy mi az, ami megvalósítható, praktikus, vagy esetleg nagyon drága (ez esetben hogyan lehetne hasonlót csinálni, kevesebb anyagi ráfordítással). A te dolgod most az, hogy megálmodd leendő otthonodat, az ő dolguk pedig az, hogy szinkronba hozzák az álmaidat a valósággal. Ehhez persze elengedhetetlenül fontos, hogy maradéktalanul megbízz bennük.

#Anyagi terv

Többször érintettük már az anyagiak kérdését, és nem is véletlenül. Egy építkezés nagy kiadás, és ha nem tervezel tudatosan előre, akkor bizony nagyon kellemetlen meglepetésekkel (nem várt kiadásokkal) találhatod szemben magad. Ha pedig azelőtt csúszol ki a keretből, hogy a házad elkészült volna, akkor komoly fejtörést fog okozni, hogy hogyan juss hozzá a hiányzó tökéhez (ebben az esetben figyelmedbe ajánljuk a CSOK-ot, melynek részleteiről ebben a bejegyzésünkben olvashatsz). Vezess egy részletes excelt a tervezett kiadásokról, és tüntesd fel benne a legapróbbnak tűnő tételeket is, hiszen tudod: sok kicsi sokra megy.

#Kivitelezés

Persze bármilyen jól is sikerültek a tervek, minden a kivitelezésen, azaz, magán az építkezésen múlik. Keress olyan céget, akik minél több munkafolyamatot vállalnak, így egy kézben tudhatod ezeket, és ami a legfontosabb: lesz, aki felelősséget vállaljon értük. Ha túl sokfelé osztod szét a munkát, akkor a folyamat könnyebben szétcsúszik; ahogy a mondás tartja: sok bába közt elvész a gyermek…

Szintén ásd bele magad a választott cég referenciáiba, böngészd végig figyelmesen a weboldalukat, kérj személyes konzultációt és részletes, írásos árajánlatot. Hallgass a megérzéseidre; a kölcsönös szimpátia a kivitelezővel is ugyanolyan fontos, mint a tervezővel.

Most pedig lássuk a checklistet, amit a bejegyzés elején ígértünk Neked. A táblázatot akár ki is nyomtathatod magadnak, az üresen hagyott négyzetekben pedig kipipálhatod, amiről már gondoskodtál.

Posted on Hozzászólás most!

Magaságyás készítése

Kicsiben is lehet SIKERESEN KERTÉSZKEDNI

Sok ismerősöm van, aki áradozva meséli, hogy néhány négyzetméteren valóságos kis csodakertet épített. Igaz, jó néhány évig tervezte és próbálgatta a megfelelő ter- mesztési formát, cserépben, vödörben és virág ládában is, de valamiért mindig elmaradt a siker. Kiszáradt, vagy a túlöntözéstől eliszaposodott a föld, és tönkrementek a dédelgetett növényei, így el is ment a kedve a növény- termesztéstől. A jó kertész azonban kitartó, és mindig tanul a hibáiból. Most már alig tudja kivárni, hogy a paradicsom első finom termése beérjen, vagy az első zellerlevéllel ízesíthesse a vasárnapi levest.

Mindenkinek lehet kiskertje


Nem csak a családi házak rendelkeznek kerttel, hiszen a most épülő társasházaknál gondolnak a kertészkedni, pihenni vágyók igényeire is. De sok helyen a régi lakásokhoz is tartozik erkély, vagy udvari közös terület, ahol egy kis szervezéssel kialakítható a veteményes sarok. Csak el kell kezdeni, és biztos, hogy eredményeinket látva sok követőre találunk.

Melyek az előnyei, és milyen módon építhető magaságyás?


Napjainkban egyre több kertben találkozhatunk a magaságyásrend- szer különböző kialakításával. Sokan csak a kényelmi szempontokat látják benne, pedig a magaságyás a termések koraiságára, tisztántartására, növényvédelmére is jelentős hatással van. Kialakításánál érdemes ezek között rangsorolni. A koraiságot az ágyás feltöltőanyagának folytonos hőtermelése segíti elő. Ilyenkor úgy alakítjuk ki a feltöltést, hogy húsz centi magas rétegeket képzünk. Alulra a vastagabb, lassabban korhadó anyagok kerülnek. Egyre feljebb haladva, a könnyebben korhadókat helyezzük el. Végül a komposzt- minőségű termőréteg kerül legfelülre. Ez az összetétel biztosítja a hosszabb időn át tartó korhadási hőt. A magasabb talajhő pedig a koraiságot eredményezi.

Kialakítás

Előregyártott elemekből is kialakítható magaságyás, ennek azonban magasabbak a költségei. Az interneten kínálnak többféle, kész mobil magaságyás keretet, amely általában gyalult deszkából készült. Azonban van beton és faforgács összepréseléséből készült anyagból is, igaz, ezek nagyon drágák. A deszka belső, földdel érintkező felületét ajánlatos agroszövettel védeni, mert a nyirkos föld hamar elkorhasztaná a deszkát. Aki szeret barkácsolni, maga is készíthet hasonlót. Ennek az is az előnye, hogy pontosan a kívánt méretre gyártható. Amennyiben van lehetőségünk, inkább keményfából készítsük, ez ugyan drágább, de tartósabb is.

A magaságyásban az asztallap magasságában való kertészkedés jóval kényelmesebb, így idős korban is végezhető. Ha a deszkából készült oldalát a tavaszi nap süti, akkor a benne lévő föld hamarabb felmelegszik, így a magokat, palántákat előbb kiültethetjük. A tetejére helyezett fátyolfóliával a korai fagyoktól is megvédhetjük a növényeket.

Méret

A méretét főképp a körbejárhatósága határozza meg. Azonban függ a töltőanyag súlyától és az ágyáskeret anyagától is. Törekedjünk a biztonságra és a tartósságra. Hosszabb ágyásoknál rozsdásodásmentes fém összekötő elemeket is iktassunk be. A nagyméretű, rétegezett ágyás alja szabad összeköttetésben kell, hogy legyen a talajjal. A raklapra épített, vagy szilárd alapon elhelyezett magaságyás alján alakítsunk ki vízáteresztő nyílásokat, hogy nagy esőzésnél ne viselkedjen zárt tartályként. A legegyszerűbb és leglátványosabb kialakítást a raklapok összeforgatásával érhetjük el.

Egyszerűbb magaságyás

Készíthetjük közvetlenül a gyepfelületre vagy akár a térköves burkolatra is, raklapokra felépítve. A magasságát néhány darab tizenöt centi magas raklap egymásra helyezésével szabályozhatjuk. Ezáltal hetvenöt vagy ötven centi magas is lehet, így akár a kisgyermekek is kényelmesen tevékenykedhetnek benne. Ennél a változatnál nem szükséges korhadó anyagokat belehelyezni, hanem csak tőzeg, komposzt és palántaföld keverékével feltölteni és zömíteni. Fontos, hogy előtte geotextillel béleljük ki. A termőréteg vastagsága legalább harminc centi legyen. Természetesen ez esetben csak sekélyen gyökerező növények ültethetők az ágyásba. Nagy előnye, hogy az ágyás oldalán lefutó növények is jól kezelhetők. Például egy folyton termő eper szép látványt nyújt. Ilyen ágyás készülhet akár nagyobb erkélyre vagy teraszra is.

Milyen talajjal töltsük fel?


A növénytermesztés legfontosabb alapismerete mi más lehetne, mint a termőtalaj működésének ismerete. Ahhoz, hogy egy növény természetes körülmények között optimálisan fejlődjön, szüksége van szerves kötésű ásványi anyagokra, elegendő szabadon felvehető vízre és porózus szerkezetű, levegős talajra, valamint a talajban lévő mikroorganizmusokra, amelyeknek az optimális, humuszos talaj előállításában van nagy szerepük.

A magaságyás talajszerkezetét, összetételét főként a mérete határozza meg. Egy veteményeskertben, a hosszú távú használatra kialakított, százhúsz centiméter széles és kb. nyolcvan centiméter magas, több méter hosszúságú ágyást rétegezve, különböző lebomlási idejű anyagokkal célszerű feltölteni.

Az ágyás kijelölt helyén a talaj felső termőföldrétegét kiássuk és félretesszük (ez lesz majd a negyedik réteg). A kiásott talaj helyére húsz centi vastagon összeaprított gallyakat teszünk. Ez lehet akár örökzöldek, fenyők, kivágott fák aprított hulladékanyaga is. Minden réteget enyhe taposással tömörítsünk meg. Így az első réteg teteje a kiásott föld helyén, a talajszinttel egy magasságban lesz. E fölött helyezkedik el további négy – egyenként húsz centis – réteg. A második réteget az ősszel összegyűjtött lomb, letermett, felhúzkodott, vastagabb szárú növények és a nyári zöldmetszés, hajtásválogatás, valamint termésritkítás során képződött zöld hulladékok adják. A harmadik rétegbe a komposztálóból kirostált, még éretlen anyagok és a fűkaszálék kerülhet. A negyedik réteget a kiásott és félretett termőföld adja. Ha ezt éppen egy füves részen kezdtük kialakítani, akkor a kiásott gyeptéglákat fejjel lefelé tegyük ide.

A legfelső ötödik szint a humuszos, kirostált komposztföld legyen, amelyhez akár hozzáadhatunk vásárolt palántaföldet is. Esetleg tőzeget is keverhetünk hozzá.

Mit érdemes ültetni?

Szabadföldbe történő magvetés esetén az egyik fontos szempontja a talaj hőmérséklete, 5 °C alatt gyakorlatilag nem csírázik ki a mag. A tavaszi szabadföldi magvetést általában 12 °C talajhőmérsékletnél történik. Különböző növények magjai azonban eltérő hőmérsékleten csíráznak, így eltérő időben vethetők. Vetési sorrendet azokkal a növényekkel kezdhetjük, amelyek télállóak, vagyis már ősszel, általában októberben elvethetők. Ilyen a zöldséggyökér, (petrezselyem), de ültethetünk ősszel még dughagymát, fokhagymát, sőt áttelelő spenótot, salátát is. A tavasz első magvetését akkor kezdhetjük, amikor a talaj hőmérséklete eléri az 5 Celsiusfokot. Először a petrezselyem, a sárgarépa és a hónapos retek vethető, és földbe kerülhet a dughagyma is. Tavaszi spenótot, majd a saláta magot is elvethetjük, amelyből először palántát nevelünk. Palánták közül a legkorábban a karalábék kerülhetnek a szabadföldbe. Ilyenkor a talaj már jóval 12 °C felett van. De vannak növények, amelyek a levegő hőmérsékletére is érzékenyek. Ilyen a paprika, a padlizsán, ezért ezeket csak 20–25 °C nappali hőmérsékletnél, a tavaszi fagyok elmúltával ültethetjük ki. A legtöbb zöldségnövény napfényigényes, de vannak olyanok, amelyek a napos/félárnyékos helyen is megfelelően fejlődnek. Ilyenek a karalábé, a bab és a tökfélék, amelyek az enyhe árnyékot is elviselik. Legnapfényigényesebb növény a padlizsán melett a paradicsom, amelynek számtalan fajtából választhatunk. Legkedveltebbek a koktélparadicsomok – nem csak finomak, de változatos színükkel még dekoratívak is.

A növények talaját csak akkor öntözzük, ha a földet – ujjunkkal érintve – száraznak érezzük. Ha a növények társítására is figyelmet fordítunk, csökkenthetjük, vagy akár el is kerülhetjük a vegyi növényvédelmet.

Néhány további ötlet a magaságyás kialakításához:

Magaságyás beton építőelemekből

Magaságyás falazókövekből

Magaságyás kerítésépítő rendszerből

Magaságyás farönkökből

Magaságyás szalmabálákból

Magaságyás autógumikból

Kollégánk édesapjának Ujhelyy Károlynak vendégblogja.
Az eredeti írás itt található meg

Posted on Hozzászólás most!

Tökfaragás fúróval

Manapság november közeledtével egyre több helyen láthatunk különböző vicces vagy éppen ijesztő halloween-i töklámpásokat. Kis- és a nagyobb gyerekek egyaránt élvezettel faragnak tököt, így ez egy kiváló családi program lehet a hétvégére. A tökfaragásnak ma már számtalan fajtája van, de mi csak egyet szeretnénk kiemelni és bemutatni, ez pedig nem más, mint a tökfaragás fúróval.

Mire lesz szükség a faragáshoz?

  • néhány formás tök
  • kés és kanál
  • akkus fúró- és csavarbehajtó
  • különböző méretű fúrószárak
faragás fúróval

Most pedig megmutatjuk, hogy mennyire egyszerű ezzel a technikával a tökfaragás.

1. lépés: Először vágjuk le a tetejét és kaparjuk ki a tök belsejét, de ezt a lépést akár a legvégére is hagyhatjuk.

2. lépés: Rajzoljuk fel előre a kívánt mintát a tökre. Ahhoz, hogy egyenes legyen a sablon, akár ragasztószalagot is használhatunk.

3. lépés: Fúrjuk ki az akkus csavarbehajtóval a megrajzolt mintát.

4. lépés: Tegyünk bele egy mécsest majd rakjuk rá a fedőt és kész is a töklámpásunk.

 

Motivációra van még szükséged? Nézd meg a fúrós tökfaragást videón is:

Posted on Hozzászólás most!

Csaptelep választás

Otthonunk csaptelepeinek kiválasztásánál számos fontos szempontra oda kell figyelni, hiszen mindennapjaink része és hosszú távra választunk csaptelepeket.

Általában elsőre a látvány, a saját ízlésünk alapján válogatunk, bár ekkor már határozott elképzelésünk van a leendő csaptelepünk működéséről. Tudatalattinkban már a műszaki elvárásaink is kialakultak, vagy legalábbis kialakulóban vannak. Azonban van néhány szempont, amit stílusuktól függetlenül érdemes szem előtt tartani, hogy elégedettek legyünk hosszú távon a megvásárolt csapteleppel.

Most bemutatjuk ezt a 4 fontos tényezőt, amire mindenképp érdemes odafigyelni a csaptelepek vásárlásakor.

csaptelep

1. Mindenekelőtt azt kell meghatároznunk, hogy hova szeretnénk beépíteni a csaptelepet. Hiszen minden felhasználási területhez más-más kialakítású szanitereket készítenek a gyártók. Az alábbi általános csaptelep típusok közül válogathatunk:

  • konyhai / mosogató csaptelep
  • fürdőszobai / mosdó csaptelep
  • zuhany csaptelep
  • kádtöltő
  • bide csaptelep

2. A felhasználási terület után a következő fontos szempont a csaptelep szerelhetősége. Létezik ugyanis álló csap (pl. mosdóra, mosogatótálra szerelhető), fali (mosdó és mosogató csaptelepből egyaránt), kádperemre szerelhető csaptelep.

3. Ezt követően döntsük el, hogy milyen működtetésű legyen az új csaptelepünk. Hagyományos tekerőgombos, egykaros, nyomógombos, vagy esetleg infra vezérlésű csap.

4. Az utolsó fontos szempont a design előtt a csaptelepek zajszintje, illetve a víztakarékosság. A legtöbb gyártó ma már a csaptelep zajszintjéről az információkat közzéteszi a termék tájékoztatóján. Európában I-es és II-es akusztikai osztályba sorolt csaptelepek vannak forgalomba, ezek közül is érdemes az I-es kategóriából választani.
A környezettudatosság, illetve a spórolás érdekében pedig válasszunk víztakarékos üzemmódban működő csaptelepet.

Milyenek is a jó csaptelepek ezek alapján?

  • Praktikus: ellát minden szükséges feladatot, amit elvárunk tőle és nem akadályoz minket semmiben.
  • Ergonomikus: kézre áll, könnyen szabályozható és nem akadályoz a szabad mozgásban, legyen szó bármilyen típusú csaptelepről.
  • Gazdaságos: kevesebb víz felhasználásával garantálja ugyanazt az élményt használatakor, mint a kevésbé takarékos csaptelepek.
  • Halk: zavaró lehet például egy késő esti fürdésnél, ha az egész lakásban hallani lehet ahogyan a víz átfolyik a csaptelepen
  • Esztétikus: nem utolsó sorban fontos, hogy olyan csaptelepek legyenek az otthonunkban, amiket minden nap szívesen használunk.
  • Továbbá harmonizálnak a többi szaniter stílusával.
Posted on Hozzászólás most!

Mikor érdemes festeni vagy vakolni a házat?

A tavaszi idő közeledtével a kültéri munkákat is kezdhetjük időzíteni. A ház külső festése vagy vakolása lényegesen drágább és nagyobb munka, mint a beltéri festés, de körülbelül egy évtizedenként, építkezés vagy költözés esetén szükséges megcsinálni.

festés

Régi homlokzatok átalakításakor, felújításakor felmerül azonban a kérdés: festessünk vagy vakolatot válasszunk? Nagyságrendekkel olcsóbb megoldás a kültéri festés, a mai kültéri falfestékek változatai éppúgy színtartóak, lég- és páraáteresztőek, mint a vakolatok, hátrányuk, hogy sem a fűtést, sem a hűtést nem segítik. Mivel a homlokzat átfestésével saját kezűleg is megpróbálkozhatunk, a munkadíjat is megspórolhatjuk.

Azonban a mai modern hőszigetelő rendszerek végső rétegeként vakolatot kell felhordani. Ez a megoldás nagy beruházást igényel, viszont évtizedekig tartja a minőségét. A minőségi vakolat véd az időjárás ártalmas hátasaitól, és változatos felület kialakítására alkalmas. Remek befejező rétege egy hőszigetelő rendszernek, amely nyáron nem engedi felmelegedni a falakat, télen pedig benntartja a meleget, így az évek alatt megtérül az ára.

Posted on Hozzászólás most!

Szennyeződés került a falra?

Szennyeződés került a falra?

Már van egy olyan innovatív, mindent felülíró falfestési megoldás, amellyel könnyen orvosolhatók a falra fröccsent, maszatolt vagy kent hétköznapi „bakik”.

falfesték

A forgalmas helyiségek tisztán tartása a legnehezebb, főként akkor, ha a falakon is megjelennek a mindennapos szennyeződések. A falra került foltok eltüntetésére számos trükköt fejlesztettek már ki a háziasszonyok az évszázadok alatt. A praktikák sora végtelen, hiszen ahány ház, annyi szokás. De mi a helyzet akkor, ha eleve egy olyan falfestéket választunk, amelynek egyik fő tulajdonsága, hogy könnyen tisztítható és dörzsálló? Létezik ugyanis egy olyan latexfesték, amely magas kötőanyagtartalma miatt a fizikai behatásoknak kiválóan ellenáll. Amellyel éppen olyan könnyedén átfesthetjük a szobafalakat, mint egy hagyományos beltéri falfestékkel, viszont amellett, hogy mosható felületet ad, még a súrolásnak, dörzsölésnek is ellenáll.

festék szín
festés ötlet

A különösen nagy igénybevételnek kitett, zsúfolt helyiségek rendben és tisztán tartása sok problémát okoz. Ilyen kényes terület például az előszoba, ahová hazaérve a sáros cipők kerülnek, a konyha, ahol gyakran fröccsennek zsíros, olajos szennyeződések a falakra. Egy jól sikerült hétvégi házibuli után a kiloccsant italok és kávé nyomai is őrzik a jókedv emlékét. De a gyerekszobában sem jobb a helyzet, ahol a zsírkréta, a filctoll és az apró, piszkos ujjacskák lenyomatai okoznak plusz súrolnivalót. Vagy akár a fürdőszoba, ahol a mosdó környékén fogkrém- és rúzsfoltok „tarkítják” a falakat. A legtöbb beltéri falfesték alacsony kötőanyagtartalma miatt nem foltálló. Tehát hiába szeretnénk nedves ruhával – vagy egyéb trükkel – eltüntetni a makacs szennyeződéseket, a foltok többnyire megmaradnak. Az évek alatt egyre több paca csúfítja el az otthonunkat, így a forgalmas helyiségekben gyakrabban kell festeni.

falfestés

A Poli-Farbe Platinum matt latexfesték különleges receptúrájának köszönhetően a ház bármely részében megállja a helyét. A festékkel bevont felület szép és tartós, nem foltosodik, és könnyen tisztítható a makacsabb szennyeződésektől is – mint a zsír, az olaj, a különböző ételszármazékok, a kávé vagy a vörösbor. Emellett számos egyéb, a háztartásban előforduló piszkot eltüntethetünk róla. Például a sarat, a gyümölcsleveket, a csokoládét, a rúzsfoltot, a grafitceruzát vagy akár az élénk színű szövegkiemelőt is. A sokoldalú latexfesték további előnye, hogy penészálló bevonatot képez a falon. Így magas páratartalmú helyiségek festésére is kiválóan alkalmas.

Poli-Farbe Platinum matt latex festékeinket a képre kattintva találod!

Posted on Hozzászólás most!

Dobd fel a gyerekszobát a Trilakkal!

Szeretnél friss hangulatot varázsolni gyerkőcöd szobájába, anélkül, hogy új bútorokat vásárolnál, vagy újítanál fel? Esetleg gondot jelent, hogy a gyerekek a falon élik ki alkotási vágyaikat? A Héra segít! 🙂

Szükséges eszközök, anyagok

Szerencsére ismét van pár meglepően egyszerű csináld magad megoldásunk erre a kihívásra is! Válasszunk felismerhető, jópofa bútorsziluetteket, és ezeket fessük ki élénk színnel. A formáknak funkciót is adhatunk. Ha Skolatex táblafestékkel festjük ki őket, így akár lehet rá írni, rajzolni is. Egy magasnyakú zsiráf például tökéletesen alkalmas arra, hogy a szoba lakójának magasságát jelöljük rajta. 🙂

gyerekszoba

1. lépés

A Héra Kolor Prémium Matt falfesték választott színében fessük le a falat két rétegben. A felhordást a ProGold mikroszálas hengerével végezhetjük el a legegyszerűbben. Ügyeljünk arra, hogy a rétegek között két óra száradási időt hagyjunk. Mivel nagyon fontos, hogy megvárjuk a teljes száradást, mielőtt a mintákat felrajzolnánk és átfestenénk. A Héra Kolor Prémium Matt falfesték jó fedőképességén kívül dörzsálló és mosható is, így ideális megoldás a gyerekszoba festéséhez. 🙂

2. lépés

Ha megszáradt a falfesték, ceruzával rajzoljunk fel különböző sziluettek mintáját a falra. Ha nagyon ügyesek vagytok, ezt a folyamatot végezhetitek szabadkézzel is, de akár a projektoros/írásvetítős technikát is alkalmazhatjátok, amit a tavalyi mosókonyha felújításánál mutattunk nektek: 

trilak

Néhány ötlet a mintákhoz: ágy fejtámlája, éjjeliszekrény, komód, napocska, hold, csillagok, de felnőtt szobába várossziluettet is varázsolhatunk – Londont Big Bennel, Párizst Diadalívvel, Sydney-t Operaházzal.

TIPP: Az üzenőfal/magasságformához bármilyen állatfigura megteszi. Egy nagyobb állat (például elefánt) remekül alkalmas arra, hogy a gyerekeknek meglegyen a falra rajzolás élménye. Ráadásul a letörölhető felület miatt újra meg újra rajzolhatnak anélkül, hogy a tényleges falat firkálnák össze.

héra

3. lépés

Miután készen vagyunk a rajzolással, a ProGold rugalmas ragasztószalaggal precízen körbe tudjuk jelölni a határokat – így igazán egyszerű lesz majd a pontos festés. Az aprólékos mintáknál a teljes felületet ragasszuk le, majd rajzoljuk át a mintát újra, ezt pedig sniccerrel óvatosan karcoljuk körbe, és húzzuk le, így kialakítva egy stencilformát.

4. lépés

Elkezdődhet a minták festése. Döntsük el, hogy melyik mintákat szeretnénk majd üzenőfalként használni. Ezeket a mintákat fessük le fekete Skolatex táblafestékkel két rétegben, és hagyjunk 2 óra száradási időt a réteg között, azonban a maszkolószalagokat még a festék nedves állapotában szedjük vissza! A többi felülethez használhatunk színes Héra Prémium falfestéket.

dekor

5. lépés

A színeket vigyük fel két rétegben és hagyjunk 2 óra száradási időt minden réteg között. Nagyobb felületekhez érdemes festőhengert használni, hiszen szaporább vele a munka. De a vékony részletekhez (például a zsiráf füléhez, szarvához, vékony lábaihoz) praktikusabb a ProGold AquaTop ecset, nehogy túlszaladjunk a ragasztón.

festés

Nincs más hátra, mint a leleplezés, azaz a ragasztószalag visszaszedése. A Skolatex táblafestéknél különösen fontos, hogy ne hagyjuk teljesen megszáradni a szalag leszedése előtt, tehát még nedves állapotában le kell választanunk a szalagot, különben gumiszerűen tépődik a szalaggal együtt.

A szoba berendezése-birtokbavétele előtt feltétlenül várjuk meg, míg minden alaposan megszárad. A készre festés után ne azonnal szellőztessünk, később is csak óvatosan, és kerüljük azt, hogy huzatot csináljunk.

gyerekszoba

A Dobd fel a gyerekszobát! Héra, Skolatex és Progold termékek segítségével készítettük el: HÉRA Kolor Prémium Matt Falfesték, HÉRA Prémium Falfesték SKOLATEX táblafesték PROGOLD Mikroszálas falfestő henger, PROGOLD Festőtálca, PROGOLD AquaTop ecset, PROGOLD Ragasztószalag.

 

Posted on Hozzászólás most!

Hogyan válasszunk színt?

Előkészítettünk Önnek néhány tanácsot, hogyan válasszon megfelelően színt a háza, hétvégi háza, vagy lakása belső és külső teréhez.

Az elején fontos leírni, hogy nem léteznek helytelen színek, csakis a színek helytelen kiválasztása.

A kölcsönösen összehangolt színek kellemes színkombinációt képeznek. A körülvevő színek befolyásolják az emberek érzéseit.

Vessünk egy pillantást arra, hogyan válasszunk színt helyesen:

A színek az érzésekről szólnak

A színek fizikailag és mentálisan is nagy hatással vannak ránk. Hatással vannak a lelkiállapotunkra, úgyszintén a hőmérséklet és távolság érzékelésére. A színek érzékelése érzékszervi folyamat, épp ezért mindenki egyedileg érzékeli őket. A színeknek úgyszintén mindenki számára kulturális jelentősége van.

A helyiségben tartózkodva feltételezzük, hogy a padló a helyiség legsötétebb eleme és a többi elem a plafon irányába sokkal világosabb. A sötétebb padló a szilárd talajra emlékeztet, amelyen állunk, a plafon világosabb színei a légiesség és a tágasság érzését nyújtják, ugyanúgy, mint az ég. A körülöttünk lévő jelentős, kiemelkedő színek a biztonság érzését nyújtják

Ha például légies hangulatot akarunk létrehozni a helyiségben, a szobát teljesen fehérre fessük. A fehér plafon, falak, padló kiemeli a bútort és finomítja a helyiség körvonalát.

 

Fény nélkül nincs szín

SA fény nagyon fontos szerepet játszik a színek kiválasztásában. A beeső fény minősége, intenzitása és szöge hatással vannak arra, hogy érzékeljük a színeket az adott helyiségben. Ugyanaz a szín teljesen másképp néz ki sötétben, napkeltekor, vagy mesterséges fény mellett. Ez főleg a világosabb árnyalatokra igaz.. Az égő fényének meleg, sárga árnyalatai vannak. Az égők fénye fordítva csökkenti a színek érzékelését. Ezért nagyon fontos a színek kiválasztását a fényviszonyokhoz igazítani.

A világos és meleg színtónusok jobban megfelelnek az észak és kelet felé orientált helyiségekben, a hidegebb árnyalatokat a dél és nyugat felé orientált helyiségekben használhatja.

A tér nagysága és funkciói

A következő, szintén fontos tényező a színek kiválasztásakor a tény, hogy mire használódik az adott tér, ki használja és milyen hosszú időt töltenek benne az emberek. Íratlan szabály, hogy a nappali helyiségekben, mint a nappali és a konyha, szükséges a világosabb és a semlegesebb színek felhasználása, mint a helyiségekben, ahol az emberek csak rövidebb időt töltenek. A jellegzetesebb színeket az átjáró helyiségekben lesz jobb felhasználni.

Használjon fel színmintákat, katalógusokat és magazinokat

A színárnyalat kiválasztásánál megfelelő a pontos színek mintája alapján tájékozódni, mint például a színminták vagy például egy darab szövet. Gyakran biztosak vagyunk benne, hogy meg tudjuk jegyezni a pontos színárnyalatot. Valójában ez viszont lehetetlen, hisz az embernek nincs kifejlődve a színmemóriája.

A következő nagyon fontos segítség a katalógusok és a magazinokban található fényképek.

Ne féljen tanácsot kérni

A festésnél, valószínűleg mindenkinek vannak bizonyos hangulati elvárásai, amilyenre az adott teret szeretné alakítani. Épp ezért a megfelelő szín kiválasztásában bátran kérjen tanácsot. Az elképzelései alapján az eladó a legmegfelelőbb árnyalatot fogja Önnek tanácsolni.

A szín kiválasztása kizárásos módszer alapján

A legegyszerűbb módszer a színek szisztematikus kizárása. Az igényelt atmoszféra meghatározásával kizárhatjuk kb. az árnyalatok felét. A többi árnyalatot kizárhatjuk, ha a kiválasztást padlóval kezdjük, ahol a legjobban korlátozva vagyunk a megfelelő színek skálájával. Ilyen módon haladunk tovább a plafon és a falak felé, és a lehetőségeket minimálisra csökkentjük.

Harmónia

Az emberek a kiegyensúlyozott, harmonikus színeket kellemesnek tartják. A színharmónia a kontraszt által lett létrehozva, amely meghatározza a teret és segít a térben felismerni a tárgyakat.

A meleg színek olyan hatást keltenek, mintha a szem felé haladnának. Az egyik legerősebb és legjellegzetesebb színnek a piros tekintendő. Ezen színek használatával a végső falakon a hosszú és szűk helyiségekben a tér rövidebbnek és a „meleg színeknek” köszönhetően szimmetrikusabbnak látszik.

A vízszintes sávok a végső falakon fordítva, a szűk helyiségeket szélessé változtatják. A függőleges sávok optikailag növelik a helyiséget. A hosszú folyosó rövidebbnek tűnik, ha a vízszintes felületek meg vannak szakítva, vagy részekre van osztva az árnyalatok alapján vagy különböző színek mintái alapján.

A lágy és friss színek optikailag növelik a helyiséget. A hideg színek, mint a kék és a türkiz hozzáadnak a távolsághoz és megnyugtató hatással hatnak ránk.

A világos, sötét, meleg színek vagy a helyiség széles mintái, optikailag kicsinyítenek. A magas helyiség alacsonynak tűnhet, ha a plafon sötét árnyalattal van lekenve, a falak pedig világos árnyalattal.